2024. április 20., szombat
FONTOS

Koronavírus: ezek az utóbbi órák gyulai vonatkozású eseményei

A februári, a Gyulai Pálinkafesztivált beharangozó sajtótájékoztatón mondta Bora Imre főszervező, hogy a pálinka komoly kihívás előtt áll. Ez a mondat ma is megállja a helyét, de ő akkor arra gondolt, hogy hogy népszerűbbé kell tenni az italt. A koronavírus elleni védekezés miatt azonban az áprilisi rendezvényt tavasszal biztosan nem tartják meg. Ez már abból a közleményből derült ki, melyet Bora Imre Görgényi Ernő gyulai polgármesterrel közösen jegyzett. Ebben azt írták, hogy a Kormány ide vonatkozó rendelete értelmében nem zárt helyen 500 főnél nagyobb rendezvényt tilos megtartani. Ez a jogszabály várhatóan áprilisban is hatályos lesz, ezért a fesztivált várhatóan szeptemberre halasztják, a pontos dátumról későbbre ígértek tájékoztatást.

A gyulai művelődési központ szinte valamennyi rendezvénye elmarad a következő bő két hétben – ezt már Fábián Tamás kommunikációs vezető közölte. Ő arról tájékoztatott, hogy a garantált programok, tárlatvezetések, valamint a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont átadásának 4. évfordulójára tervezett tematikus tárlatvezetés és a kisebb előadások látogatóinak száma az eddig gyakorlat alapján nem haladják meg a 20-25 főt, ezért ezek lemondását jelenleg nem tartják szükségesnek.

Sorban állás helyett online ügyintézést javasol a NAV. Ők szintén közleményben tájékoztattak arról, hogy személyes megjelenés nélkül egyszerűbb, gyorsabb és biztonságosabb az adóügyek intézése. A gazdálkodó szervezeteknek és az egyéni vállalkozóknak egyébként is kötelező az elektronikus út, a magánszemélyek pedig szabadon dönthetnek, hogy élnek-e a digitalizáció adta lehetőségekkel. Az online ügyintézés mellett kényelmes és gyors megoldást jelent a telefonos ügyfélszolgálat is.

A Magyarország Kormánya által elrendelt veszélyhelyzetre figyelemmel a mai naptól a személyes félfogadás valamennyi ügyészségen határozatlan időre szünetel – írta közleményében Berg Márta megyei főügyész. Beadványok benyújtására továbbra is van lehetőség, postai úton, vagy az ügyészségeknél elhelyezett gyűjtőládában, továbbá az elektronikus kapcsolattartási rendszeren keresztül (ügyfélkapu regisztrációval). A rendelkezés az idézésekre nem vonatkozik, az idézésben megjelölt helyen és időben a megjelenés továbbra is – a törvényi rendelkezéseknek megfelelően – kötelező.

A koronavírus terjedése miatti óvintézkedések rendjén a román-magyar határ négy átkelőhelyének ideiglenes bezárását jelentette be csütörtök este a román belügyminiszter. Az MTI arról tájékoztatott, hogy a miniszter a magyar-román határon a Battonya-Tornya és a Méhkerék-Nagyszalonta átkelőt is lezárják. A döntést azzal indokolta, hogy az erőforrások hatékonyabb felhasználása érdekében ezen határátkelők személyzetét a nagy forgalmú határátkelőhöz vezénylik. Összesen 11 román-magyar határátkelő van.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …