2024. április 16., kedd
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 03. 18.

Témák:

– Házi segítségnyújtás szolgáltatással biztosítják az ellátását azoknak a 65 éven felüli gyulai polgároknak, akik otthonukban maradnak. Mindezt Görgényi Ernő polgármester jelentette be, hangsúlyozva, hogy az érintettek így hatékonyabban megóvhatják magukat a fertőzéstől.

– Március 22-től, nagyböjt 4. vasárnapjától a templomokban szünetel a nyilvános liturgia. Kovács Péter plébános kiemelte, a katolikus hívőknek a vasárnapi szentmisén a részvétel parancsolt, vagyis kötelező, ezért többek között ez alól adott felmentést a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.

– A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében március 18-ától csak előzetes időpontfoglalással érkező ügyfeleket fogadnak a kormányablakok, az okmányirodák, és minden egyéb kormányhivatali ügyfélszolgálat. A Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok, vagyis a kormányablak buszok ügyfélfogadása határozatlan ideig szünetel – írták a Békés Megyei Kormányhivatal által küldött sajtóközleményben.

– Minimalizálná az ügyfeleire és munkatársaira ható kockázatot a NAV a koronavírus-járvány miatt. A hivatal ügyféltermében csak a soron következő személyek tartózkodhatnak, másoknak az épületen kívül kell várakozni. A jelenlegi helyzet miatt több határidőt is meghosszabbítottak, mely érinti az SZJA bevallásokat is.

– Hűtés nélkül szállítottak több tonna félsertést Romániába. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Békés megyében ellenőriztek egy lengyel
teherautót, ami a megengedettnél egy tonnával több árut szállított, ráadásul szabálytalanul.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 10.

Témák – Sok vendégre, aktív nyárra számíthatnak a gyulai turisztikai szolgáltatók, vagyis várhatóan folytatódik a …