2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Vasárnaptól szünetel a nyilvános liturgia a templomokban

Az interneten megtalálható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye, ahol hét pontban, visszavonásig léptettek életbe olyan rendelkezéseket, melyekkel szemben csak az illetékes megyéspüspök rendelkezhet másképp.

A templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomokat nem zárják be. Nyilvános liturgia március 22-től, nagyböjt 4. vasárnapjától a templomokban szünetel. Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden kell megtartani.

A rendelet megalkotása előtt a szenteltvíztartókat kiürítették és lefedték, a szentmiséken eltörölték a kézfogást, emellett az emberek kézbe áldoztak. Rendszeres templomtakarítás, fertőtlenítés zajlik a templomon belül.

Kovács Péter kiemelte, a katolikus hívőknek a vasárnapi szentmisén a részvétel parancsolt, vagyis kötelező, ezért többek között ez alól adott felmentést a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.

Kovács Péter hangsúlyozta, a betegeket, haldokló embereket a papoknak el kell látni, az ilyen alkalmakkor természetesen be kell tartaniuk a hivatalos előírásokat.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …