2024. március 29., péntek
FONTOS

Herczeg Tamás: nincs koronavírusos beteg Békésben!

Facebook posztban írt az új koronavírus járvánnyal kapcsolatban Herczeg Tamás, a békéscsabai központú választókerület országgyűlési képviselője. Szerda délutáni posztjában arról számolt be, hogy nincs a megyében regisztrált koronavírus fertőzött.

“Sokféle felületen számos kérdés érkezik hozzám a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban.

Joggal érdekel mindenkit, itt helyben főképp az, hogy mi a Békés megyei helyzet. Azt tudom mondani, hogy (az általam kapott tájékoztatás szerint) a mai napig nincs Békés megyében regisztrált koronavírus fertőzött. Vannak a gyulai fertőző osztályon kezelt betegek, laboratóriumban vizsgált minták (ezek negatív eredményeket mutatnak), vannak karantén alá vont személyek, de, ami a leglényegesebb, tudtommal jelenleg nincs, és az eddigi időszakban nem is volt igazoltan fertőzött beteg.

Ami persze nem jelenti azt, hogy a valóságban ne lennének olyanok, akik már fertőzöttek, de tünetük nincs, és pláne nem jelenti azt, hogy nem lehetnek később megbetegedések.

Ezért (mármint hogy minél kevesebben betegedjenek meg) fontosak a megelőző óvintézkedések!

Lényeges körülmény, hogy a Békés Megyei Központi Kórházban érvényben lévő eljárásrend különösen szigorú feltételeket léptetett életbe.

A mai naptól a betegek egy külön kapun mehetnek be mindkét tagintézménybe (tehát Gyulán, ahol a megyei fertőzőbeteg ellátásra kijelölt osztály működik, és Békéscsabán is ez a protokoll), és előzetes szűrésen esnek át.

A dolgozók másik kapun jutnak be a munkahelyükre. Ez azért van így, mert a koronavírusfertőzés elleni küzdelemben különösen fontos, hogy védjük mind az egészségügyben feladatot ellátókat, mind a már kórházban lévő betegeket, és mihamarabb kiszűrjük a fertőzésgyanús eseteket.

A tervezhető ellátások jelenleg szünetelnek, természetesen a balesetet szenvedőket, sürgős beavatkozásra szorulókat, életveszélyes állapotban lévőket, a daganatos betegeket és a hosszútávon egészségkárosodást okozó betegségekkel kezelendőket a veszélyhelyzetben is gyógyítja a kórház, ahogyan a várandósgondozás és a szülészet is működik.

Még annyit, hogy a https://koronavirus.gov.hu/ és az https://www.nnk.gov.hu/ weboldalakat érdemes olvasni, sok információt nyújtanak.”

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …