2023. június 8., csütörtök
FONTOS

Tavaszi kisállatbörzét rendeztek Gyulán

Kakas kukorékolt szombat délelőtt a gyulai sportcsarnok melletti parkolóban.

A szárnyas nem volt egyedül, így ez a zaj alapozta meg a hétvégi galamb- és kisállatbörzét. A helyszínen igazi vásári hangulat fogadta az érdeklődőket, ugyanakkor a megszokottnál most kevesebben érkeztek. A tavaszi börzét rendszerint márciusban rendezik meg, amely lehetőséget kínál az állattartók számára arra, hogy a téli szezonban megmaradt állatokat is el tudják adni.

A legnagyobb számban díszbaromfikkal lehetett találkozni, de természetesen más állatok is várták gazdájukat ezen a napon. A papagájok mellett nyulat is lehetett vásárolni, de házi kedvencek is szerető gazdira várva élvezték a szombati napsütést.

A tavaszi galamb- és kisállatbörze többek között remek lehetőséget ad arra is, hogy az állattartók, szakemberek tapasztalatot cseréljenek és megtervezzék az előttük álló évet.

Nézze meg ezt is:

Sok programot kínál Gyulán az Ünnepi könyvhét

Csütörtök délután kezdődnek Gyulán az Ünnepi könyvhét programjai, a fürdővárosban idén sok eseménnyel várják a …