2024. április 19., péntek
FONTOS

Szünetel a házipénztári befizetés a társasházakban

A koronavírus-járvány terjedésének elkerülése érdekében az olyan tömegrendezvényeket, mint amilyenek a társasházi közgyűlések felfüggesztették, hiszen ezeken jelentős hányadban veszélyeztetett korosztályú személyek vennének részt.

A társasházak közös képviselőinek május 31-éig kellene lebonyolítaniuk az éves beszámoló közgyűlést. Jelenleg azonban erre nincs lehetőség, így a lakóknak várhatóan a járvány végéig kell várniuk arra, hogy megvitassák az előző esztendő működéséről, a keletkezett kiadásokról és bevételekről készített beszámolót.


A Gyulai Társasházkezelők és Társasházak Szolgáltató Egyesülete, illetve a város több különböző társasházkezelője szünetelteti a házipénztári befizetést, valamint az irodák működését is.

A kialakult helyzetben nem csak a befizetések, valamint az elmaradó lakógyűlés jelenthet akadályt az idősebb lakóknak. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az önkormányzat házi segítségnyújtás szolgáltatást biztosít azoknak a 65 éven felüli gyulai polgároknak, akik otthonukban maradnak. Az erről szóló részletes információkat tartalmazó plakátokat már a múlt héten elhelyezték a társasházak ajtajain. Harmati Imre, a Gyulai Társasházkezelők és Társasházak Szolgáltató Egyesületének alapító tagja elárulta, azoknak sem kell aggódniuk, akik nem tudják kezelni, vagy nincs lehetőségük igénybe venni az online banki átutalás szolgáltatását, mivel nem indítanak ellenük eljárást.

A társasházakban történő rendkívüli eseményekkel, mint amilyen egy váratlan csőtörés is lehet, lehetőség van a közös képviselőkkel, a társasházkezelőkkel való telefonos egyeztetésre.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …