2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Több önkéntes jelentkezett a gyulai városházán

Az elmúlt napokban többen jelentkeztek a városházán azzal, hogy önkéntesként szeretnének segíteni a nehéz időkben.

Az elsők egyike volt az Esthajnal Alapítvány elnöke. Tarné Kondacs Katalin elmondta, ebben a helyzetben mindenkinek oda kell figyelnie a másikra, különösen az idősekre!

Görgényi Ernő polgármester arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban több olyan ember jelentkezett, akik vagy adománnyal, vagy önkéntes munkával segítenének. Azt mondta, koordinációs tevékenységgel szeretnék biztosítani azt, hogy minden önkéntes megfelelő feladatot találjon.

A városházán az alábbi elérhetőségeken várják a további, segítő szándékú jelentkezőket.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …