2020. június 4., csütörtök
FONTOS

Két magyar is szerepel egy amerikai katolikus magazin Év embere toplistáján

Az Inside the Vatican amerikai katolikus havilap minden év januári számában közzé teszi az Év embere tízes listáját.

A magazin szerkesztői olyan személyiségeket választanak ki, akik katolikus szempontból kiemelkedő hatást gyakoroltak tevékenységükkel környezetükre, szerepeltek a hírekben, illetve a világ és a hit fontos kérdéseiben jelentős szerepet vállaltak. A havilap két magyart is besorolt toplistájába.

– A tíz személy között olyanok vannak jelen, akik azért küzdenek, hogy megtalálják azt, ami igaz, ami jó és ami szép – írja a lap alapítója és főszerkesztője, Robert Moynihan. – Választásunk nem az életszentség felmutatását célozza, hanem olyan személyekre hívja fel a figyelmet, akik hatást gyakoroltak környezetükre, kiemelkedtek a hírekben, illetve érintettek a világ és a hit szempontjából fontos kérdésekben.

Mindannyian tanúságot tesznek az Úr kegyelméről, amely működik a mindennapi emberek életében és vallják, mint mi is: „Ezt a kincset cserépedényben őrizzük, hogy az erő túláradó nagyságát ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk” (Kor 4,7) – fogalmaz a lap főszerkesztője a tíz Év emberéről.

Az Év embere cím nyertesei

I. Svetlana Kasyan Oroszországból. Az operaénekes sztár a hit és a család értékének hangja világszerte. Ferenc pápa a Szent Szilveszter rend nagykeresztje kitüntetésben részesítette. „Azt kérte, hogy használjam a hangomat Isten dicsőségére” – mondta az operaénekes a pápával való találkozása után.

II. Jean-Marc Fourier atya Franciaországból, aki áprilisban a Notre Dame székesegyház lángba borulásakor életét kockáztatva a tűzoltókkal együtt berohant a lángok közé, hogy megmentse Krisztus töviskoronáját és az Oltáriszentséget.

III. Alexander Tschugguel Ausztriából. Az Amazonasról tartott szinódus idején Rómában tartózkodott. Az őslakos kultúra pogány bálványainak templomi kiállítása kétségeket ébresztett a fiatalemberben. Ausztriába való vissztérése után ismét Rómába utazott és fizikailag eltávolította a Pachamama szobrokat a katolikus templomból, mondván, hogy nem odavalóak.

IV. Jacob Brayła Lengyelországból. A15 éves lengyel fiatal áll, aki országa első és legnagyobb LGBT jogokat követelő felvonulásán augusztusban az útszélen ülve latinul imádkozta az Üdvözlégy Máriát, és a magasba emelt egy feszületet. Mélységesen felháborította ugyanis a Czestochowai Fekete Madonna-ikont megszentségtelenítő transzparens a homoszexualitást népszerűsítő felvonuláson, ami cselekvésre késztette.

V. Böjte Csaba atya a Kárpát-Medencéből, aki évtizedek óta fogad be és nevel fel gyermekeket az utcáról. „Egy magyar ferences, aki elhagyott gyermekeket segít” – így jellemzi a szerzetest a tevékenységéről szóló hosszú méltatás. „Nemcsak élelmet és szállást biztosít nekik, hanem bekapcsolja őket egy közösségbe is.”

VI. Kanye West az Amerikai Egyesült Államokból. A szórakoztatóipar ikonikus sztárja azzal döbbentette meg Holly­woodot, hogy örmény ortodox rítusban kereszteltette meg gyermekeit. Az amerikai rapper, énekes, divattervező és zeneproducer, Kim Kardashian férje keresztény hitre tért és legújabb albumát „Jézus a Király” címmel megtérésének szentelve adta ki. Élete mélyebb értelmének hosszú kutatása után talált rá a kereszténységre. „Most, hogy Krisztus szolgálatában állok az a feladatom, hogy az Evangéliumot hirdessem és megismertessem az emberekkel, mit tett Jézus értem” – nyilatkozta egy interjúban a világhírű énekes.

VII. Orbán Viktor miniszterelnök Magyarországról. A magyarázat szerint a magyar politikus ellentmondásosságot váltott ki, mert határozottan kiáll Magyarország identitásának megtartása mellett, mint keresztény nemzet. „A magyarok a világ lakosságának 0,2 százalékát alkotják. Van-e értelme, hogy egy ilyen méretű nemzet állást foglaljon és kiálljon egy ügyért? Igen” – idézi a miniszterelnököt az amerikai lap, majd hosszasan bemutatja tevékenységét a keresztény értékek és identitás védelmében elmondott beszédeiből idézve.

VIII. Katie Ascough, Niamh Ui Bhriain és Cora Sherlock Írországból. Az írországi életvédő erőfeszítések vereségét követően sem adják fel küzdelmüket: „A harcot talán elvesztettük, de ügyünket sosem lehet legyőzni”. A három ír aktivista nő kiáll az életért a mély katolikus gyökerekkel rendelkező szigetországban, minden ellenállás és negatív következmény ellenére. Katie-t pl. elmozdították a hallgatói önkormányzat éléről az egyetemen, miután fény derült abortuszellenes meggyőződéséről. Niamh az ír életvédő mozgalom egyik kiemelkedő vezetője Corával együtt, aki katolikus író, újságíró. Határozottan kiáll a még meg nem született élet védelmében, már az ENSZ-ben is felszólalt az ügyben.

IX. Vincent Guo Xijin püspök Kínából. A Szentszék 2018-ban aláírt egy egyezményt a kínai kommunista kormánnyal, amelynek értelmében a korábban érvénytelenül, a kormány által kinevezett püspökök kiközösítését eltörölték. Guo püspök önként lemondott tisztéről és helyére kinevezték a mindig is kormányhű Zhan püspököt, akinek segédpüskévé tették Guo püspököt. A kínai földalatti egyházhoz tartozó püspök, aki mindig is hű maradt a Szentszékhez, a kínai kommunista hatóságok részéről folyamatos nyomásgyakorlás, fenyegetés és bebörtönzés veszélye között él. Egy idő után elmenekült a kommunista hatóságok által kinevezett Zhan püspök székhelyéről és jelenleg ismeretlen helyen rejtőzködik.

X. Emery Kabongo Kanundowi érsek a Kongói Demokratikus Köztársaságból. 1982-től Szent II. János Pál pápa személyi titkára volt, jelenleg a Szent Péter bazilika kanonoka, aki mindig készségesen rendelkezésre áll a zarándokok lelkipásztori ellátására, fogadja és körbevezeti őket a templomban. Első útja mindig Szent Péter sírjához vezet velük.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

Festett drámák A két világháború közötti magyar piktúra egyik legjelesebb alkotója, Aba-Novák Vilmos (1894–1941) ritkán …