2024. március 29., péntek
FONTOS

Szájmaszkokat készít a gyulai önkormányzati varroda

Szájmaszkokat készít a közfoglalkoztatás keretében működő önkormányzati varroda – számolt be róla Görgényi Ernő polgármester saját Facebook oldalán.

Az itt dolgozó varrónők munkájának köszönhetően ezentúl a kistérségi szociális intézmény dolgozói számára is biztosítva lesz a védőeszköz. Az Egészségügyi Világszervezet szerint elsősorban azoknak szükséges szájmaszkot hordani, akik betegek, valamint akik betegekkel dolgoznak. Nem volt kérdés, hogy a gyulai varrodában készült maszkokat az egészségügyi dolgozók kapják meg, de a felszerelés ezentúl a Közüzemi Kft és a polgármesteri hivatal dolgozói számára is biztosított. A napokban összesen 8500 szájmaszk készül el. A városban civil kezdeményezések is elindultak, sok varrónő otthonról segíti a munkát.

Kedd reggel vezetői értekezlet zajlott a polgármesteri hivatalban, ahol több témát is érintettek. Többek között áttekintették az idősek megsegítésére indított önkormányzati szolgáltatás eddigi fejleményeit – a programról korábban a Gyula Tv Híradójában is beszámoltunk. Az ülés másik témáját az új kormányrendelet alapján bevezetett szabályok hétvégi tapasztalatai adták, a kijárási korlátozás a gyulai piac életében is nagy változásokat hozott.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy elegendő a munkaerő a feladatok ellátására, gördülékenyen zajlott az idősek segítése az elmúlt hét folyamán. A kedd délelőtti értekezlet során azokat az ügyeket is áttárgyalták, melyekben a képviselő-testületnek határidő előtt kell döntenie. Erről a későbbiekben nyújtanak tájékoztatást.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …