2020. május 30., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 04. 09.

Témák:

– A Családbarát Hely Tanúsító Védjegyet érdemelte ki a gyulai önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal. A pályázat benyújtását és a helyszíni bejárást követően a szolgáltató hely és a munkahely kategóriájában is bronz fokozatot ítélték meg.

– Nagyjából minden ötödik magyar embert érint a pollenszezon. Most még ugyan csak a nyír pollenkoncentrációja magas, de már meg kell kezdeni a parlagfű elleni védekezést.

– A lombosodás előtt beszínezik az erdőt a virágok, térségünk ligeterdeiben is számos helyen sokszínűvé vált az aljnövényzet. Boldog Gusztáv elmondta, több olyan virágos növényünk is van, amely az ember közvetlen környezetében is megjelenik.

– A tavaszi fagykárok jelentik az egyik legnagyobb termelési kockázatot. Az elmúlt két hét változékony időjárása nagy hatással volt a kajszibarack, a mandulafa, illetve a korai virágzású őszibarack idei termésére.

– Kondorosi, dobozi és békéscsabai férfiak termesztettek a gyanú szerint kábítószert tartalmazó kendert Sarkadkeresztúron. Azt hitték, hogy a csendes, nyugodt kistelepülésen senki sem figyel fel az ültetvényükre. A békéscsabai nyomozók azonban még azelőtt kiderítették, hogy mit csinálnak, mielőtt először szedtek volna a növényekből.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2020. 05. 26.

Témák: – Az öntözőrendszerek kiépítését szorgalmazza a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. 2020 és 2030 között közel …