2024. április 19., péntek
FONTOS

Megosztották a feladatokat a tagkórházak között

A Békés Megyei Kórház is felkészül a tömeges megbetegedésekre – ez derült ki az intézmény Becsei László főigazgató főorvos által jegyzett sajtóközleményéből.

 

Ebből kiderült, hogy a koronavírussal fertőzött betegek területi ellátására a Békés Megyei Központi Kórházat jelölte ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A kórház közel 300 ágyon fogja biztosítani a lélegeztetésre szoruló betegek ellátását, ezen felül összességében több mint 1000 ágyon a COVID fertőzött betegek gyógykezelésére fókuszálnak.

A gyógyító intézmény weboldalán időközben újabb információk is megjelentek.

A Békés Megyei Központi Kórház öt telephelyen működik, és a fertőzött betegek ellátásán kívül a nem fertőzött betegek napi gyógykezelését is biztosítja. A biztonságos betegellátás érdekében az intézmény telephelyei között megosztották a feladatokat.
Az aktív fekvőbeteg ellátást igénylő betegek kórházi felvételére a békéscsabai kórház osztályain kerül sor, de a működési feltételek rögzítettsége miatt több osztály továbbra is a gyulai tagkórházban folytatja munkáját. A krónikus osztályok betegeit előreláthatólag április 17-19 között helyezik át az intézmény másik kórházi osztályára vagy szociális intézménybe.

Április 15-én, szerdától ütemezetten elkezdődik a gyulai telephelyeken kezelt betegek áthelyezése, és ezzel egy időben a biztonságos betegellátás érdekében a betegutak átszervezése is.

A gyanús betegek kezelése április 20-ától a gyulai Pándy Kálmán Tagkórházban, a Semmelweis utcai és Sitkai telephelyeken történik.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …