2024. március 29., péntek
FONTOS

A családfakutató klubnak köszönhetően újult meg a Ladics-síremlék

Az 1831-ben, a kolerajárvány idején létesült Szentkereszt, más néven Kolera temetőben Gyula több ismert személye, családja nyugszik, köztük a Ladics-család több tagjai is.

A Békés Megyei Családfakutató Klub évek óta foglalkozik a síremlékek rendbetételével, legutóbb éppen Dr. Ladics Lászlóné Kliment Margit, illetve három gyermeke, László, György és Margit végső nyughelyét újították meg. A 115 évvel ezelőtt született Ladics Margitnak köszönhető, hogy a család hagyatékát, valamint a múzeumként működő Ladics-házat a városnak adományozta.

Gyevnár Erika elárulta, a síremlék rendbetételére Angliából, Németországból, Ausztriából és Svájcból, valamint a munkát elvégző vállalkozótól is érkezett anyagi támogatás, a fennmaradó részt a klub tagjai biztosították. Hozzátette, az elkövetkező időszak tervei között szerepel többek között a Szentháromság temetőben található irgalmas nővérek síremlékeinek rendbetétele is. A Szentkereszt temető feltérképezését követően pedig egy digitálisan elérhető, ingyenes adatbázist szeretnének létrehozni – fejtette ki.

A Családfakutató Klub tevékenységéről, a Ladics-sírbolt rendbetételéről bővebben Értékőrző című műsorunkban is hallhatnak.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …