2024. április 20., szombat
FONTOS

A vegyeskar tagjai és a gyermek karatésok is önállóan gyakorolnak

Tovább nézelődünk, hogyan dolgoznak ebben a rendkívüli helyzetben a gyulai művház csoportjai.

Ezúttal az Erkel Ferenc Vegyeskarra, valamint a gyermekek részére tartott karate foglalkozásra kérdeztünk rá: ők mivel ütik (rúgják) el, illetve hogyan töltik az időt? Mint megtudtuk, mindenki fegyelmezetten, egyénileg gyakorol, a karatés gyerekeknél a májusra betervezett övvizsgát, a vegyeskarnál a fellépéseket és a továbbképzésnek is tekinthető kórus hétvégét volt szükséges halasztani.

Alapvetően senki sem keserű, mindenki teszi a dolgát, ahogyan tudja, a megváltozott körülmények közepette. Az Erkel Ferenc Vegyeskar karnagya, Perlaki Attila kifejtette: a próbáknak élőben van jelentőségük, jelen helyzetben egyedül tudnak gyakorolni a kórus tagjai. Ebben az is segítségükre van, hogy a szólamgyakorlatok az interneten is elérhetők.

Van egy zárt Facebook-csoportjuk, melynek a segítségével tartják egymással a kapcsolatot, de ehhez természetesen a hagyományos telefonos segítséget is igénybe veszik.

Mint mondta, a közeljövőre tervezett koncertek, fellépések elmaradnak, azok vélhetően ősszel lesznek majd megtartva. A hagyományos karácsonyi koncertre októbertől fognak elkezdeni felkészülni, bízik benne, hogy addigra rendeződik a helyzet. Sajnálatát fejezte ki, hogy most a hétvégén lett volna egy kórus hétvége, egy kvázi továbbképzésnek is tekinthető alkalom, amit a gyulai születésű Kertész Attila karnagy, címzetes egyetemi docens, a Magyar Kodály Társaság és a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének elnökségi tagja vezetett volna.

A vegyeskari próbákhoz hasonlóan a gyermekek részére tartott karate edzés is szünetel ezekben a hetekben; az 5-6-7 éves töpörtyűk kénytelenek otthon, remélhetőleg nem a testvéreiken és nem is a szüleiken gyakorolni.
– Az övvizsga májusban lett volna – ismertette Baracsi István, azonban a kialakult helyzetre való tekintettel a feltételes mód használata indokolt.

A formagyakorlatokat és a küzdelmi szituációkat lehet ismételni, a lényeg, hogy a felgyülemlő szabad energiák hasznosan és főként koncentráltan legyenek levezetve. Az övvizsgát feltehetően ősszel tudják majd megtartani, de ez nyilvánvalóan a jövő zenéje – tette hozzá. Ami bizonyos, hogy az edző is nyitott a gyulai művházzal való együttműködésre, ezért valószínű, hogy a továbbiakban lesz valamiféle virtuális edzés, legalábbis a feltörekvő, ifjú karatékák részére.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …