2024. április 20., szombat
FONTOS

Elfagyott az akác, nehezen indul az idei év a méhészek számára

Ha nincs is átütő erejű változás, de a járvány hatására valamelyest nőtt a mézfogyasztás hazánkban – mondta Árgyelán János méhész, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Békés megyei szaktanácsadója. A koronavírus helyzettel kapcsolatban kiemelte, a korlátozások az ő munkájukat nem érintik, a méhekhez ugyanúgy ki tudnak járni, mint korábban. Sokkal több gondot okoz számukra az időjárás.

Ezeken a képeken egy akácos mellett gyűjtögetnek a méhek Gyulavári határában. Az állatoknak nincs könnyű dolguk, mivel a helyenként kimondottan erőssé váló szél mellett az áprilisi fagyok hatásaival is meg kell küzdeniük. A hideg idő miatt erősen valószínűnek látszik, hogy nem lesz jó idén az akácméz termés.

A napokban megnyílt a repce, a méhészek egy része már kivándorolt rá. A növény fejlődéséhez a következő időszakban egy kis esőre és enyhe, meleg időre lenne szükség.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …