2024. április 20., szombat
FONTOS

45 millió forintból újult meg az Eminescu utca 80 méteres szakasza

Egy közel négy évtizedes terv megvalósítása kezdődött el az Eminescu utca felújításával, melynek újabb szakasza a napokban készült el. Az elmúlt évek során a város önkormányzata több pályázatot is benyújtott a teljes utcahosszra, ezeket viszont mind elutasították.

Kiss Szabolcs önkormányzati képviselő javaslatára határoztak úgy, hogy a teljes utcát részenként rehabilitálják. Végül 21 millió 750 ezer forint értékben a Belügyminisztérium pályázatának, illetve a város önerejének köszönhetően, összesen közel 45 millió forint értékben a Kerék, illetve a Kapa utca közötti nyolcvan méter hosszú szakasz teljes felújítására is sor került.

Bár az eredeti tervek szerint évente megújult volna az Eminescu utca egy-egy szakasza, Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, a kialakult járványügyi helyzet gazdasági vonzata, hogy ebben az évben csak a képviselő-testület által korábban elfogadott beruházásokat fogják elvégezni.

Az Eminescu utca ezen szakasza mellett a közelmúltban elkészült a Ferencesek terének új útja, a Gyepzug utcában az út- és a járdaburkolat, a József Dezső utcában az aszfaltozás, a jövő héten pedig elkezdődik a gyógypedagógiai intézet előtti nyolc parkoló aszfaltozása.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …