2024. április 19., péntek
FONTOS

Folyamatban van a tószínpad és a hozzá tartozó nézőtér építése

A korábbi évekhez hasonló ütemben végzi a nyári évadra való felkészülést a Gyulai Várszínház. A teátrum műszaki munkatársai az elmúlt hetekben megépítették a kiszolgáló helyiségeket és az öltözőket, jelenleg a tószínpadhoz tartozó nézőtér szerkezetét készítik el. Az elkövetkező időszakban pedig mindkét színpad kivitelezése megtörténik, a teljes munkálat május végén, legkésőbb június elején fejeződik majd be.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az Emberi Erőforrások Minisztériuma 50 millió forinttal támogatta a teátrum 15 éve használt színpadának és az ehhez tartozó nézőtér cseréjét. Ebben az évben pedig már az új szerkezetet építik meg.

Elek Tibor igazgató elárulta, bár a nyári összművészeti fesztivál eredeti időpontjának megfelelően elkészülnek a műszaki munkálatokkal, a jelenlegi helyzetre való tekintettel, a program nagy valószínűséggel eltolódik. Az elmaradó bemutatókat pedig egy későbbi időpontra halasztják.

A színjátszás szerelmeseinek nem kell aggódniuk, hiszen akár augusztus második felében is lehetnek előadások Gyulán.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …