2024. április 20., szombat
FONTOS

Új játékkal és a Vidám Shakespeare című előadással készült a Gyulai Várszínház

A kényszerű zárva tartás ellenére is folytatták a munkát a Gyulai Várszínház dolgozói. A nyári évad szervezése a koronavírus-járvány előtti időszakban már több, mint 95%-ig elkészült, tájékoztatott Elek Tibor igazgató.

A nyári összművészeti fesztivál programját, köztük a Márai Sándor Napokat, a Shakespeare Fesztivált, a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivált, az Erdélyi Hetet nagy valószínűséggel egy későbbi időpontban rendezik meg. A Harag György Emlékévhez kapcsolódó programsorozatot, illetve diákszínjátszó szemlét, előre láthatólag október 1. és 4.-e között tartják majd meg. Az évadkezdésig azonban a nézők az online térben tájékozódhatnak.

A Vidám Shakespeare című előadás vasárnap 18 óráig vált elérhetővé a színházkedvelő közönség számára. Ennek eléréséhez csupán a teátrum weboldalára szükséges ellátogatni, ahol megosztották a színdarabról készült felvétel linkjét. Az előző évad sikerei mellett videókat, képeket, illetve korábban még nem látott interjúkat is megosztanak közösségi oldalukon. Elek Tibor igazgató elárulta, új játékkal is kedveskedtek a nézőknek.

Az április 26-ig tartó játék résztvevőinek nincs más dolguk, mint elküldeni a megoldást az intézmény email címére. A helyes megfejtők között pedig az egész évadra érvényes, kétszemélyes bérletet sorsolnak majd ki.

 

Nézze meg ezt is:

Tájékoztatók voltak középpontban az áprilisi közgyűlésen

Április 18-án ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése,Békéscsabán. A testület áttekintette a Békés vármegye 2023-as évi …