2024. április 19., péntek
FONTOS

A járvány sem késlelteti a gyulai Airbus beruházást

Külön hívta a sajtó képviselőit a rendkívüli helyzetben Görgényi Ernő polgármester az Airbus helikopter alkatrész gyártó üzem beruházás helyszínére, az elkerülő út melletti területre. Elmondta, az elmúlt hónapok a projekt előkészítéséről szóltak, a város talajmechanikai vizsgálatot végeztetett, geodéziai felmérést rendelt, módosították a helyi építési szabályzatot, a terület egyes részeit kivonták az szántó és erdő művelési ágból, a fákat kivágták, a helyükre pedig az Elek felé vezető út környékén újakat telepítettek.

A beruházás most új szakaszba lépett, hiszen immár a közművesítés szerepel napirenden. A város intézi a várhatóan fél évet, vagy akár nyolc hónapot is kitevő légvezeték kiváltást. Az árajánlatokat már bekérték, a polgármester a tartalék keret terhére kedden 49 millió forintot biztosított erre a feladatra.

Görgényi Ernőt megkérdeztük arról, hogy a jelenlegi járványügyi helyzet, és az abból fakadó gazdasági gondok hatással vannak-e akár a beruházás előkészítésére, akár az üzem megépítésére.

A területen a látványosabb munkálatok az idei nyár végén, ősz elején kezdődhetnek meg. A gyártás várhatóan 2021-ben indul el.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …