2024. április 20., szombat
FONTOS

Régi járványok – Kolera

1831-ben egy kolerajárvány vonult végig Európán, így hazánkon is.

Ahogy az szövegemlékek írják, Galíciából érkezett sószállítók terjesztették el a halálos kórt. Akkoriban az 1700-as években dúló pestisjárványra vonatkozó rendeleteket vezettek be.

Erdész Ádám, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárának igazgatója többek között arról is beszámolt, hogy milyen volt a megye, illetve Gyula lakosságának vesztegzárra vonatkozó reakciója, ennek ellenére hogyan terjedt el és mennyi áldozatot követelt a kolera?

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …