2020. június 4., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 05. 19.

Témák:

– Jó állapotban vannak az őszi kalászosok térségünkben, ígéretes búzatermésre számítanak a helyi gazdák. A későbbi vetések azonban már más helyzetben vannak, ebben az esetben nagyon kevés volt a csapadék, jelentős minőségbeli különbség várható.

– Kedd reggelre sem emelkedett a koronavírus fertőzöttek száma Békés megyében. Fokozatosan újraindítják a betegellátást Gyulán. Összefoglaló következik a keddi nap járványügyi eseményeiről.

– Személyesen is fogadja az ügyfeleket a Gyulai Közüzemi Kft a Szent László utcai ügyfélszolgálati irodában. A szolgáltatás egyelőre hétfőtől-csütörtökig, napi négy órában elérhető, az embereket továbbra is arra kérik, hogy amit lehet, telefonon, vagy levélben intézzenek.

– Idén is házhoz vitték az ingyenes egynyári virágokat Gyulán. Szűcs Gergely kertész ez alkalommal elárulta, mi a teendő annak érdekében, hogy a növények szépen nőjenek és virágozzanak.

– Az UNICEF felmérése szerint évente mintegy 15 ezer gyermek lesz erőszakos bűncselekmény áldozata Magyarországon. Szicsek Margit szakpszichológus hangsúlyozta, ha egészen biztosak vagyunk benne, hogy gyermekbántalmazás történik a környezetünkben, akkor kötelességünk azt jelezni.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2020. 05. 28

Témák: – A pünkösdi hosszú hétvégén, május 30-án újranyit a Gyulai Várfürdő! A létesítménybe egyelőre …