2020. június 4., csütörtök
FONTOS

Új mentőautó érkezett Gyulára – teljesen megújult a járműpark

 

Az Országos Mentőszolgálatnál folyamatosan monitorozzák a szolgálatot teljesítő mentőautók futásteljesítményét. A jogszabály előírja, hogy egy mentőautó 13 évig alkalmazható, és foglalkoztatható a mentésben. Az amortizáció, valamint a kor alapján nyugdíjba küldik a régi járműveket, és folyamatosan cserélik újra ezeket, így történt ez Gyulán is.

A gyulai mentőállomáson jelenleg 31-en vannak szolgálatában. Itt négy mentőautó áll rendelkezésre, amelyből most már mind új. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere az eseményen kiemelte, az elmúlt tíz évben Magyarország Kormánya és az Országos Mentőszolgálat sorozatos döntéseinek következtében teljesen megújulhatott a gyulai mentőállomáson a járműpark, amely a fürdőváros mellett a térségi betegellátás biztonságát nagymértékben növelte.

A polgármester az Országos Mentőszolgálat fennállásának 72. évfordulója alkalmából a magyar mentésügyért hosszú időn át végzett kimagasló tevékenységéért oklevelet vehetett át.

Kovács József országgyűlési képviselő az eseményen hangsúlyozta, a gyulai mentőállomás fontos szerepet töltött be a jelenlegi, koronavírus-járvány idején is. Hozzátette, a mintavételeket is a mentősök bonyolították le a mai napig több, mint 35400 esetben.

Az új mentőautó egy több éves gépjármű-beszerzési stratégia egyik része, ahol figyelembe vették a benne dolgozók észrevételeit, igényeit. A fejlesztésekkel kapcsolatban megkérdezték a szakembereket, hogy mire lenne szükség ahhoz, hogy jobban, biztonságosabban tudjanak segíteni. Ennek az egyik eredménye található meg az új szériában, az ülő betegeket nem kell a mentődolgozóknak emelni, hanem egy rámpa segítségével ki tudják gurítani az ülést a beteggel együtt.

Az esemény végén szalagátvágással átadták az új mentőautót, valamint a átvették a gyulai mentőállomás dolgozói a hozzá tartozó kulcsot is.

Nézze meg ezt is:

Felújítják a Gyula-Szanazug kerékpárutat

  Teljes egészében megújulhat a Gyula és Szanazug közötti kerékpárút – ezt jelentette be a …