2024. április 20., szombat
FONTOS

Pünkösdi királyt választanak a hétvégén Gyulán

A gyulai vár szabadtéri részei már közel két hete látogathatóak, ez így lesz a teljes pünkösdi hétvégén is, tehát nemcsak szombaton és vasárnap, hanem hétfőn is.

A látogatók számára bejárható lesz a várudvar, a torony és a gyilokjáró, csökkentett jegyár ellenében. A hosszú hétvégén különleges szolgáltatással találkozhatnak a gyulai vár látogatói, a Kerecsényi László Íjász Egyesület tagjai játékos vetélkedőn mérik össze ügyességüket, hogy a győztes a gyulai erődítés pünkösdi királya legyen. Az egyedülálló látványosság a teljes hétvégén szórakoztatja a várba érkezőket.

A vár legfontosabb történelmi időszakát felidéző hagyományőrök a 16. századi végvári életet jelenítik meg a történelmi épület falai között. Az íjászok arra is vállalkoztak, hogy a valamikori pünkösdi királyválasztás és a vitézi ügyességi próbák feladatait ötvözve meg is mérkőznek egymással. A kihívás résztvevői emellett egy vas ágyúgolyó félkezes tartásával is bizonyítják majd erősségüket.

A hétvégén nem csak a gyulai vár pünkösdi királyválasztása várja a hosszú hétvégén érkezőket, 30-ától a Várfürdő is látogatható, a Várkertben pedig a Rondella Terasz is nyitva van. Emellett a városi gyermeknapot is megrendezik, szintén a Várkertben, ahol a gyerekek újra együtt szórakozhatnak Pepe manóval, valamint Hevesi Imre is újabb gyermekműsorokkal készül, de emellett Jimmy Bohóc lufigyára is üzemel majd.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …