2024. április 20., szombat
FONTOS

Szigorú szabályok mellett, de május 30-án újranyit a Gyulai Várfürdő

A hétvégén Gyulán valóban újraindul a turizmus, a város az 5 legnépszerűbb hazai turisztikai célpont egyikének számít.

A pünkösdi, hosszú hétvégén ide látogatók számára külön öröm, hogy május 30-án a Gyulai Várfürdő is újra megnyitja kapuit. Ezt a csütörtöki helyszíni sajtótájékoztatón jelentette be Görgényi Ernő polgármester és Kun Miklós, a fürdő igazgatója. Hozzátették, az egyértelmű, hogy a létesítmény a közeljövőben veszteségesen fog működni, ugyanakkor a létesítmény nagy vonzerővel bír, amit a turisták szállásfoglaláskor figyelembe vesznek.

A Gyulai Várfürdő a tavaszi kényszerű zárva tartást megelőzően hatvanegy évvel ezelőtt állt le legutóbb. A kényszerszünet alatt azonban műszakilag teljesen rendbe tették – ahogy a várfürdő igazgatója fogalmazott – a lehető legjobban felkészítették a létesítményt a szezonra. Kun Miklós hangsúlyozta, hogy a járványhelyzet okozta súlyos bevételkiesés ellenére is minden alkalmazott állása megmaradt. A kényszerszünet után tehát újra kinyit a fürdő, azonban szigorú előírásokat kell betartani.

A Gyulai Várfürdőbe a hétvégétől korlátozott létszámban engedik be a vendégeket, ez a szám pedig várhatóan június 15-től változhat, amikor már a versenyuszoda is újra várja a vendégeket.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …