2020. július 9., csütörtök
FONTOS

A legtöbben a beteg gyerekeket vagy a szociális szférát támogatják adójuk 1 százalékával

A hónap végéig kell elszámolniuk a 2018-ban SZJA 1 százalékos felajánlásokban részesült civilszervezeteknek, hiszen csak azok a szervezetek kaphatnak jövőre felajánlást, amelyek eljuttatják a NAV-hoz a közleményt június 2-ig. Az adózók idén már rendelkeztek adójuk 1+1%-ról, hiszen az erre kiszabott határidő már véget ért.

A tapasztalatok szerint a legtöbben beteg gyermekek megsegítésére vagy más egészségügyi célra ajánlják fel adójuk 1%-át. A többek között Gyulán is szociális hálót működtető Békés megyei sclerosis multiplexes betegek egyesülete számára is minden adomány nagy jelentőséggel bír. A felajánlások felét rendszeresen a szervezet működésére fordítják, emellett a másik feléből rehabilitációs gyógyüdültetésen vehetnek részt az SM betegek.

Herczegné Szabó Mariann hozzátette, a rendszeres felajánlók évről-évre megjelennek, akik másokat is arra ösztönöznek, hogy számukra ajánlják fel adójuk 1%-át.

Nézze meg ezt is:

A szív hídjai és a Fekete Péter a nyári évadban

    Az előző héten, péntek este kezdetét vette a Gyulai Várszínház 57. nyári évada. …