2022. december 5., hétfő
FONTOS

Pályázhatnak a szálláshelyek a gyulai Kisfaludy Pontban

 

Olyan lehetőséget kapott Gyula, a helyi turisztikai szereplők, mely elszalaszthatatlan lehetőség – hangzott el a kedd délelőtti sajtótájékoztatón. Megjelent ugyanis a Kisfaludy Szállásfejlesztési Konstrukció, amely a magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek fejlesztését szolgálja. A Magyar Turisztikai Ügynökség 17 Kisfaludy Pontot hozott létre Magyarország legjelentősebb turisztikai településein, így Gyulán is, a Tourinform irodában.

Gyulán jelenleg 420 olyan szálláshely üzemel, melyek ezzel a segítséggel élni tudnak, jogosultak benyújtani a pályázatot. A Térségi Kisfaludy Pontok célja, hogy segítsenek az adott térség magán- és egyéb szálláshelyeinek a pályázatok sikeres benyújtásában. A 60 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírás – Budapest kivételével – a maximum 8 szobás és 16 férőhelyes szálláshelyek számára nyújt támogatást a fejlesztésekhez. A benyújtott pályázatok támogathatóságáról szóló döntésre a pályázatok beérkezésének sorrendjében kerül sor a rendelkezésre álló pályázati keretösszeg kimerüléséig. A tervek szerint 20-25 ezer szálláshelyet kívánnak támogatni.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a Tourinform iroda munkatársainak köszönhetően eddig 30-an adták be pályázatukat Gyuláról, illetve a környező településekről, Békéscsabáról, Lőkösházáról, Szabadkígyósról, valamint Vésztőről.

Komoróczki Aliz, a gyulai Tourinform iroda ügyvezetője kiemelte, az utóbbi időben kezd kialakulni a város új, turisztikai jövőképe, ami az eddigire épül.

A Térségi Kisfaludy Pont munkatársai tájékoztatást nyújtanak a pályázati felhívással kapcsolatban, segítenek a regisztrációban, valamint a pályázati űrlap benyújtásában is. A gyulai pont hétfőtől péntekig 9 és 15 óra között fogadja az ügyfeleket, illetve Call Center is üzemel ebben az időtartamban. A támogatási igényt június 4-től július 15-ig lehet benyújtani. Az eseményen elhangzott, péntek délután már 10900 körüli sorszámot kapott az egyik szállásadó.

Nézze meg ezt is:

Kedvenc mesém: A csillagász, a lopó, a vadász meg a szabó

A magyar népmesék sorozat következő epizódját a karácsonyi iskola tanulójától, Popa Viktóra Reginától hallhatjuk.