2022. november 27., vasárnap
FONTOS

Pénteken nyit a gyulai Hunguest Hotel Erkel

Fokozatosan nyitja újra szállodáit a Hunguest Hotels, így június 12-én, pénteken már a gyulai Hotel Erkel is szélesre tárja kapuit a vendégek előtt. A fürdőváros mellett a tapolcai, valamint a nyíregyházi szálloda válik elérhetővé.

Az újranyitást fokozott járványügyi óvintézkedések előzik meg. A Hunguest Hotels saját COVID kódexet készített, melyből valamennyi munkatársuk vizsgát tett még az újranyitás előtt. A szállóvendégek biztonsága érdekében fokozott és szigorú higiéniai szabályokat vezettek be, amelyeket folyamatosan ellenőriznek.

A közösségi terekben fertőtlenítő pontokat alakítottak ki, a megfelelő távolságtartás érdekében tágasabb elhelyezést biztosítanak az éttermekben, a wellness pihenőterekben és minden közösségi térben, így a recepciós pultnál is.

Tóth Gábor, a gyulai szálloda igazgatója elmondta, a kényszerpihenő alatt az Erkel Hotelben felújítás nem történt. Az alap karbantartási munkálatokat és az egyéb javításokat végezték el. Hangsúlyozta, várták, hogy minél hamarabb nyithassanak, így nem mertek nagyobb felújításba belekezdeni.
A vendégtérben dolgozóknak kötelező lesz a szájmaszk viselése, bizonyos munkakörökben pedig kötelező lesz a védőkesztyű használata is. A vendégek kiszolgálásában olyan intézkedéseket vezettek be, hogy az átfertőződés veszélye a lehető legkisebb legyen, ha véletlenül valaki vírushordozóként érkezik a szállodába.

A belföldön piacvezető szállodalánc a megváltozott körülményekre tekintettel az általánostól sokkal rugalmasabb foglalási feltételeket kínál. Június végéig a lemondás és az átfoglalás – akár 48 órával az érkezés előtt is – kötbérmentesen megtehető.

Nézze meg ezt is:

Korszerűsítik a Bodoky közt

Hamarosan megkezdődik a Kossuth térnél található Bodoky köz felújítása – jelentette be a péntek délutáni …