2021. október 27., szerda
FONTOS

Felbukkantak a fészkekben a kisgólyák

A madárbarátok különös figyelemmel követik a gólyafészkeket. Először a térségünkbe érkező gólyákat figyelhetjük meg, majd később a kis fiókák feje bukkan fel a fészkekből. A tavasz érkezése eléggé elhúzódott ebben az évben, az első és az utolsó érkező gólya között volt, ahol több, mint egy hónap is eltelt. Ennek függvényében kezdték el ezután a költési időszakot is. Az érkezéskor először a párválasztásra kerül sor, majd a fészek karbantartása következik. Utána, amikor a párok összeállnak, akkor jönnek az első tojások.

Egy hónapja több hírportál foglalkozott azzal a témával, hogy egy gemenci fekete gólya kidobta fiókáját a fészekből.

Boldog Gusztáv elmondta, tavaly egy eléggé rossz gólyás év volt, amely 2020-ra pozitív tendenciát mutat. Szinte minden fészket elfoglaltak a madarak, melyeket az előző években építettek.

 

Nézze meg ezt is:

Markánsan nő a szennyvíz koronavírus koncentrációja

A szennyvízminták SARS-CoV-2 koncentrációja az előző hetek lassú ütemű növekedéséhez képest erőteljes emelkedést mutatott Budapesten, …