2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 06. 12.

Témák:

– Közel 15 millió forintból újulhat meg a Kálvária domb és ennek környezete – jelentették be a pénteki, helyszíni sajtótájékoztatón. A Wenckheim Krisztina Közalapítvány, illetve a Szeged-Csanádi Egyházmegye pályázatainak köszönhetően a Tündérkert és a kápolna is megszépülhet, és a város turisztikai attrakciójává válhat.

– Hosszú idő után újra emelkedett a koronavírus fertőzöttek száma Békés megyében. Újabb osztályok költöznek vissza a gyulai tagkórházba.

– Július elejéig, különböző időpontokban lesznek megtartva a ballagások Gyula Város Egyesített Óvodájában.

– Szabadtéren, a sportpályán edzenek a gyulai kézilabdások. A közelmúltban több szakágban újrakezdődtek az edzések, a jövő hét folyamán pedig már a Gyulasport nyári táborai is elkezdődnek.

– Egyre több kisgólya nyújtogatja a nyakát a fészkekben. A tavasz érkezése eléggé elhúzódott ebben az évben, az első és az utolsó érkező gólya között volt, ahol több, mint egy hónap is eltelt.

– A pünkösdi hétvégéhez hasonlóan most is változatos programokat biztosítanak a Várkertbe, illetve az Almásy-kastélyba látogatóknak. A Kerecsényi László Íjász Egyesület fegyverbemutatója mellett folytatódik a Kastélymesék, valamint a Térzene sorozat. Ez alkalommal a Szegedi Kürtkvartett koncertjét hallhatják majd az érdeklődők.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …