2024. április 19., péntek
FONTOS

Hétfőtől korlátozás nélkül látogatható a könyvtár

Teljesen üres a gyulai bibliotéka olvasóterme, most még csak a könyvtár fogadóterébe léphetnek be a látogatók.

A jövő hét hétfőjétől viszont lényegében visszaáll a régi rend, vagyis nemcsak kölcsönözni lehet, hanem az épületbe bemenve akár olvasni, vagy böngészni a polcok között. A nyitást a napokban megjelent kormányrendelet tette lehetővé, bár mint ahogy Dézsi János igazgató korábban fogalmazott, ők akár június elejétől is készen álltak volna erre.

A nyitás ellenére a könyvtárban továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra. A kéz fertőtlenítése és a szájmaszk viselése ezután is kötelező lesz, és a kikölcsönzött könyvekkel kapcsolatban is érvényben maradnak a korlátozások, bár ezeken valamelyest enyhítettek.

Hétfőtől a könyvtárban napi kétszer fertőtlenítik majd azokat a helyiségeket, melyekben megfordulhatnak a látogatók, emellett napi négyszer szellőztetnek is.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …