2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 06. 19.

Témák:

– A színházakra, a fürdőkre, és a kiállítóhelyekre, múzeumokra vonatkozó korlátozások is megszűntek azzal, hogy a veszélyhelyzet véget ért. A Gyulai Várfürdő készen áll a nyitásra, a tervek szerint június 24-én újra megnyitják a kapukat.
– Az aratás június végi kezdetére készülnek a gazdák. Békés megyében az őszi vetésű növényeknél közepes termésre számítanak a tavaszi aszály miatt. Ennek ellenére a gazdálkodók mégis optimisták, hiszen az elmúlt egy hónapban közel 70 mm eső esett a megyében.

– A legkiválóbb tanulókat díjazta csütörtök délután a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A Szakképzési Tanévzáró Rendezvényén összesen 20 diák vehetett át anyagi támogatást. A fiatalokat összesen 850 ezer forinttal segítették, ez az összeg a szakképzésben gyakorlati helyeket működtető vállalkozóknak köszönhetően gyűlt össze.

– Ha szeretnénk gyors sikereket elérni a gyümölcstermesztés terén, akkor érdemes bogyósgyümölcs bokrokat ültetni kertünkbe. Szűcs Gergely kertész elárulta, akkor sem rossz választás, ha nincs elég hely vagy nem adottak a feltételek a fatelepítésre.

– Eltört egy üres üveget, majd a törött csonkkal fenyegette az eladót egy férfi Békéscsabán, az egyik nemzeti dohányboltban. A rendőrök néhány perc alatt elfogták a gyulai férfit. A rendőrség rablás gyanúja miatt indított eljárást ellene, és őrizetbe vette.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …