2022. december 4., vasárnap
FONTOS

Számos előnye van a mikrocsepegtető öntözőrendszernek

Az elmúlt két hétben több, mint 110 mm csapadék esett megyénk egyes pontjain, Gyulán sem volt ez másképp, vasárnap például 52 mm eső hullott Gyulaváriban.

Így ebben az időszakban a kerttulajdonosoknak nem kellett aggódniuk az öntözés miatt. Azonban nem árt felkészülni a szárazabb időszakra, hiszen olyankor nagyszerű megoldás lehet egy mikrocsepegtető-rendszer kiépítése. Az öntözőrendszer tervezése során számos szempontot kell szem előtt tartanunk. Többek között az erre alkalmas eszköz kiválasztásával be kell állítanunk a megfelelő víznyomást. Valamint meg kell vizsgálnunk a növényeink igényeit, illetve a terepviszonyokat is a csövek és a csepegtetőtestek elhelyezéséhez. Szűcs Gergely kertész elárulta, Gyulán és környékén nagyrészt réti öntéstalajok, illetve szikesedésre hajlamos réti talajok találhatók, melyeknek magas az agyagtartalma, így ennek megfelelően kell kiépíteni az öntözőrendszert.

A mikorcsepegtetés a növények életműködésére kedvező hatással bír, hiszen a kijuttatott víz nem hűt, nincs levélperzselés, a talaj levegőzöttsége állandóan megfelelő. De elkerülhető az öntözést követő nagy mennyiségű csapadék kedvezőtlen hatása is. Emellett, a növények levélzete szárazon marad, ez csökkenti a gombák, baktériumok és más kórokozók fertőzési veszélyét, így kevesebb vegyszerre lesz szükségünk, amely nagyban csökkenti a termesztés költségeit. Széles sortávolságú növények esetén pedig kisebb a gyomosodás a mértéke. Szűcs Gergely elárulta, naponta többször is öntözhetünk ezzel a módszerrel, azonban, ha erre nincs lehetőségünk, akkor könnyedén felszerelhetünk egy automatát vagy időzítőt is.

A meleg, tápanyagdús környezet lehetőséget ad algák, baktériumok gyors szaporodására az öntözőrendszer különböző pontjain, melyek a vízárammal sodródva eltömítik a csepegtető elemek nyílásait. Így fokozottan oda kell figyelni arra, nehogy elduguljanak a különösen vékony csövek, csepegtetőfejek.

Nézze meg ezt is:

Kedvenc könyvem: A Szent Johanna gimi

Leiner Laura sokak által ismert és kedvelt kötetét Adamcsák Luca ajánlja.