2024. február 22., csütörtök
FONTOS

Már épül a 35 méteres óriáskerék Gyulán

 

Idén új helyszínen várja a gyulaiakat és a városba érkező turistákat az az óriáskerék, melyet szerda délelőtt kezdtek el felépíteni. A Várfürdő és a gyulai vár szomszédságába költöző látványosság 24 gondolája összesen 144 főt képes befogadni. Az óriáskerék üzemeltetője reméli, hogy az új helyszínnek köszönhetően még többen szeretnének majd felülni a 35 méteres szerkezetre.

Az óriáskerék június 26-án, pénteken kettő órakor nyitja meg pénztárát és egészen szeptember 20-ig várja a vendégeket. Ez azt jelenti, hogy a pálinkafesztivál ideje alatt is a magasból nézhetünk a Várkertre.

Péntek délutántól már bárki a magasba emelkedhet Gyulán. A madártávlati panorámát ígérő látványosság remek kilátást nyújt majd a gyulai várra és az Almásy-kastélyra, de látható lesz a Kapus-híd, előtűnik a Szent Miklós-katedrális kupolája és tiszta időben kirajzolódnak a Bihari hegyek is.

Nézze meg ezt is:

A gyulai kiállítóhelyek is bemutatkoznak az Utazás kiállításon

Tavaly több tízezer látogatót vonzott a budapesti Utazás kiállítás, és várhatóan idén sem lesz ez …