2024. április 19., péntek
FONTOS

Digitális kiállításon mutatták be az aradi művészek alkotásait a Gyulavári Kastélyban

Június végéig tekinthető meg a Gyulavári Kastélyban nyílt különleges tárlat.

A “Csoportos online kiállítás”  az aradi Ion Andreescu Képzőművészeti Egyesület négy alkotójának változatos technikával készült műveit mutatja be. Oroszné Árgyelán Ilona intézményvezető elárulta, már év elején elkészült az időszaki kiállítások beosztása, mely alapján kéthetente újabbnál-újabb festményeket, kézimunkával készített vagy díszített tárgyakat tekinthettek volna meg az érdeklődők.

A koronavírus-járvány következtében azonban hatékony átszervezésre volt szükség. Ennek köszönhetően született meg a több, mint hatvan alkotást bemutató virtuális tárlat. Corina Pecican, Ecaterina Halmageanu, Estera Kertész és Lenuta Rus, illetve a képzőművészeti egyesület munkáit korábban már több alkalommal is megtekinthették a Gyulavári Kastély látogatói.

Az alábbi képsorok a virtuális kiállításból mutatnak be egy rövid részletet. Oroszné Árgyelán Ilona kifejtette, ugyan mind a négy alkotó más-más technikával készíti el képeit, ezek élénk, vidám színvilága mégis összekapcsolja őket. A művek többsége tájat, csendéletet ábrázol, azonban vannak kivételek is, több portré, szobor és absztrakt alkotás is helyett kapott a digitális tárlaton. Oroszné Árgyelán Ilona elárulta, tervezik a korábban elmaradt kiállítások pótlását, a közeljövőben azonban szeretnének teret adni a helyi alkotóknak is. Július 1-jétől 15-ig például Szabó József és Török Erzsébet festményei lesznek láthatók.

Az aradi képzőművészeti egyesület virtuális tárlatáról, illetve a Gyulavári Kastély következő kiállításairól bővebben pénteken, Értékőrző című műsorunkban is hallhatnak.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …