2024. április 19., péntek
FONTOS

Derűt, játékosságot vittek a hétköznapokba

Karantén kaland-tér elnevezéssel indított nyolc fordulóból álló játékot a családoknak az Egyházmegyei Családközpont.

Az otthonlétnek tartalmat, élményt, játékos színt adó feladatok programokkal, a családi múltat felderítő ötletekkel az összetartozást erősítették.

Az Egyházmegyei Családközpont már több országossá vált kezdeményezést indított útjára. Az egyikben házaspárokat hívtak kapcsolatukat erősítő játékra, a másik pedig a szülők nevelési munkáját és a házassági kapcsolatot ápolni tanító Család Egyetem. A karantén idején a családoknak dolgoztak ki feladványokat, melyben május-június folyamán nyolcfordulós játékban lehetett részt venni. Gyorsan népszerű lett a családok körében a játék.

„Gyerünk az asztal köré!” címmel a vasárnapi terített asztalhoz hívták a családot, az édesanyákat köszöntő, ünnepélyessé varázsolt együttlétre.

„Legyetek bolondok!  Most komolyan! – Amikor előbújik belőlünk a gyerek” – bújócskázni hívott a kalandtér második fordulója.
– Az életünk sokszor nehéz, de a hozzáállásunkon is múlik, hogyan éljük meg a helyzeteket. Belesüppedünk a problémákba, vagy képesek vagyunk időnként hátralépni, és könnyedek lenni – mutattak rá a szervezők, hogy más látásmóddal élve miképpen vihetünk játékosságot a hétköznapokba.

A visszajelzések azt jelezték a CsaládKözPontnak, hogy a gyerekek örömére a szüleik is bekapcsolódtak a játékba.

A harmadik feladvány a család múltjára irányította a figyelmet. Albumok, fotókat rejtő dobozok, digitális fényképtárak kerültek elő, és osztották meg a családtagok ezekkel kapcsolatos élményeiket. Az emlékidézés mellett családi szállóigék gyűjtésére buzdított a feladat. A negyedik fordulóban a családi legendáriumon volt a sor. A fiatalabb családtagok vették fel nagyszülőkkel, idősebb rokonokkal telefonon a kapcsolat, kérve őket életeseményeik felelevenítésére. Nagyszülők, nagybácsik és nagynénik arról meséltek, mit éreztek, amikor megtudták, hogy édesapák vagy édesanyák lesznek, ki volt a legjobb barátjuk, hogyan ünnepelték gyerekkorukban a karácsonyt, a húsvétot, a születésnapot és a névnapot. Gyerekkori csínytevéseikre emlékeztek vissza, felidézték otthon, iskolában kapott beceneveiket. A következő fordulóban közös főzés volt a feladat. Valamilyen családi kedvencet kellett elkészíteni együtt, megosztva a munkát az étel elkészítésétől az asztal leszedéséig. A terített asztalnál beszélgetős feladatot is adtak a szervezők. Asszociációs szójátékkal tették emlékezetessé az ebédet.


A CsaládEgyetem eddigi célkitűzéseihez illeszkedően most is az volt a cél, hogy a családokat segítsék a karantén adta keretekben a belső egységük erősödésében. A nehézségek mellett tudatosítani kívánták a helyzet ajándékait, hogy a családok a játékos feladványok révén is felismerjék azokat az értékeket, erőforrásokat, amelyekkel rendelkeznek. Így inspirálták a résztvevőket, hogy gazdagabbá tegyék az otthon együtt töltött időt. A folytatásban készültek családi élet-képek, volt családi táncműhely, végül a kijárási korlátozás megszűnésével „Lépjünk ki” mottóval az addig online úton ápolt külső kapcsolatokba hívott vissza a feladat.

A végén jutalom várta a résztvevőket. A nyolcból hat feladatot teljesítő családok júniusban egy nyereménysorsoláson vehettek részt, ahol társasjátékokból választhattak a nyertesek.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …