2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 07. 01.

Témák:

– Szerdán Békéscsaba adott otthont az országos KKV Konzultáció következő állomásának. Az eseményen szót ejtettek a 2021-27-es EU-s gazdaságfejlesztési források tervezetéről, illetve a járványhelyzet következtében kialakult gazdasági nehézségek megoldásáról is.

– A magyar egészségügy ünnepéhez kapcsolódva három alapellátási dolgozót díjazott a gyulai önkormányzat. A városháza dísztermében Libor János díjat vehetett át Olasz Mária és Fehér László háziorvos, valamint Szabó Melinda Anna körzeti ápoló.

– Felkészülten várták az újranyitást a gyulai kiállítóhelyek, és már az első napokban biztató volt a vendégforgalom. A nyári szezonban bővül az Almásy-kastély Látogatóközpont garantált programjainak sora, pénteken és szombaton este fél nyolctól lekapcsolt lámpákkal, gyertyafényben fedezhetik fel az épületet az érdeklődők.

– Három hónapon át segített önkéntes munkát végezve a járványhelyzetben az Esthajnal alapítvány. Tarné Kondacs Katalin elnök elmondta, igyekeztek támogatást nyújtani, tanácsot adni az adott időszakra jellemző élethelyzetekre szabva.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 15.

Témák: – Péntek késő délután, a Százéves cukrászda udvarán tartott programismertető fórumon jelentette be Görgényi …