2024. október 8., kedd
FONTOS

Ezekre kell odafigyelnünk a fű műtrágyázásánál és nyírásánál

Ha két-három vagy négy-öt hónappal ezelőtt tartós, komplex műtrágyával kezeltük a frissen vetett pázsitot, itt az ideje a második műtrágyázás megejtésének. Akik pedig ennek folyamatosan feloldódó változatát alkalmazták, nekik sem árt két-három hetente megismételni a kezelést. Azonban hiába próbáljuk ilyen módon biztosítani pázsitunk számára a szükséges ásványi anyagokat, a jelenlegi időjárás nem kedvez a növényeknek. Szűcs Gergely kertész kiemelte, fokozottan oda kell figyelni arra, mikor és mennyi vízzel locsolunk.

De nem csak a műtrágyázásra kell odafigyelni, hanem arra is, hogy milyen hosszúságúra nyírjuk a füvet. Ha levágjuk a felső rügyet is, a szálak visszaszáradnak, kiritkulnak és szúróssá válnak. A leggyakoribb típusok a pázsit-, sport-, taposást tűrő, nyírást ritkán igénylő, illetve az árnyék- vagy szárazságtűrő fűmagkeverékek. A számunkra megfelelő fűmagkeveréket a mi igényeink és a hely adottságai határozzák meg. Szűcs Gergely kiemelte, már ilyenkor érdemes eldönteni, milyen hosszúságúra akarjuk majd nyírni a gyepet. Ugyanis az elkövetkezendőkben sem térhetünk el ettől, ha esztétikus, egészséges és sűrű pázsitot szeretnénk.

Érdemes odafigyelni arra is, hogy a kevésbé esztétikus pázsitot látva ne kezdjünk túlzott műtrágyázásba. Mivel ekkor megnövekedik a talaj ásványianyag-tartalma, ez esetben a fű a kelleténél sűrűbb lesz, nem jut elég oxigénhez, így elindulhat a mohásodás.

Nézze meg ezt is:

2,4 millió forintot gyűjtöttek a futók az ÁGOTÁ-nak

Több, mint nyolcszázan neveztek a negyedik Fuss és segíts! jótékonysági versenyre, melyet vasárnap tartottak Békéscsabán. …