2024. március 19., kedd
FONTOS

Évszázados trauma

A trianoni diktátumtól a nemzeti összetartozásig

Az egy évszázada, 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátummal az akkor csaknem évezredes történelmi Magyar Királyság megszűnt.
A magyar állam területének mintegy kétharmadát veszítette el, s magyarajkú lakosainak jelentős része valamelyik szomszédos állam területére került. Az újonnan létrejött, vagy éppen jelentős területgyarapodáson átesett csehszlovák, román és délszláv állam vezetése alapvetően – hol finomabb, hol durvább módszerekkel, olykor nyíltabban, máskor burkoltan – ellenségesen viszonyult a magyar kisebbséghez. Elsősorban a magyar nemzeti identitást képviselő, őrző és továbbadó intézményrendszerekhez: vagyis a magyar iskolákhoz és egyházi közösségekhez. Ennek jegyében űzték el a román hatóságok 1919-ben a Ferenc József Tudományegyetemet és professzori karát Kolozsvárról, majd négy évvel később Glattfelder Gyula csanádi püspököt Temesvárról. Nem sokkal később azonban mind a Szamos-parti egyetem, mind a csanádi püspökség Szegeden talált otthont.

Trianon kezelésének és a traumatikus békediktátumhoz való viszonyulásnak a két világháború között több elméleti és politikai megközelítési modellje alakult ki. Ezek közül az első az integrális revíziós törekvés volt, amelynek alapelve a „Mindent vissza!” jelszó megvalósításának a szándéka volt. A második elképzelés etnikai alapokon nyugodott, s a többségében magyarlakta területek visszacsatolását jelölte meg elérendő állapotként. Míg a harmadik, az előbbi két törekvéstől alapjaiban eltérő, stratégiai alapú megoldási modell volt. Egy, az 1930-as évek közepén született koncepció nem történelmi vagy etnikai, hanem gazdasági és geopolitikai szempontok szerint javasolt határmódosítást, amelynek jegyében például a jó mezőgazdasági termőterülettel bíró, ugyanakkor iparosodott és nyersanyagforrásként is értékes Bánság – amelynek területén a magyarság kisebbségben volt – Magyarországhoz került volna, míg a kompakt magyarlakta Székelyföld továbbra is Románia részét képezte volna.

Trianon 1938 és 1941 közötti, német segítséggel megvalósult részleges revízióját a második világháborús vereség és a közép-európai régió szovjet megszállása semmisítette meg. Az 1947. évi párizsi békeszerződést, mint „második Trianont” értelmezhetjük, hiszen hazánk nemhogy a trianoni államhatárokhoz tért vissza, de a „pozsonyi hídfő” elvesztésével és – a Pozsonnyal szembeni, „stratégiailag” fontos három település: Dunacsúny, Horvátjárfalu és Oroszvár – Csehszlovákiához csatolásával még tovább csökkent hazánk területe.
Az államszocialista korszak Trianonhoz – és ezzel a környező „baráti szocialista” államok kisebbségben élő magyarságához – való viszonyát a felejtés és az elhallgatás jellemezte. Ezen időszaknak a végén, a Ceauşescu-féle erdélyi falurombolások elleni civil tiltakozások és ellenzéki mozgolódások idején, 1988–1989-ben került ismét elő a trianoni kérdés. Ez azt jelentette, hogy évtizedek óta először az 1980-as évek második felétől lehetett nyíltabban beszélni a határon túli magyar kisebbségről.

Az 1990-es években a magyar állami és politikai vezetők – különösen az Antall József, majd Boross Péter vezette konzervatív kormányok – fontosnak tartották, hogy a trianoni békediktátum történetét és a szomszédos államokban élő magyar kisebbségi közösségek sorsát mindenki megismerje. Antall történelmi léptékű kijelentésével visszahozta a határon túli és a diaszpórában élő magyarságot a politikai köztudatba. Mint mondta: „Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként – lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.”

A trianoni diktátum szimbolikus helyreigazítását célozta meg a Magyarok Világszövetsége javaslata a 2004. december 5-i népszavazással, amelynek során a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szerveztek népszavazást. Az előkészítés hiányosságai, a Gyurcsány Ferenc vezette szocialista és szabaddemokrata kormányzat bojkottja és ellenkampánya, valamint a balliberális média szándékoltan lefojtott figyelme következtében a népszavazás elbukott. A sikertelen népszavazás hatását és következményeit tekintve joggal tekinthető a 21. századi magyarság „újabb lelki Trianonjának”.

A 2010-ben Orbán Viktor vezetésével megalakult második Orbán-kormány új alapokra helyezte a magyar nemzetpolitikát. Az áttörés tehát tíz éve, a Magyarországra kényszerített trianoni béke kilencvenedik évfordulóján következett be, amikor a kabinet június negyedikét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította, s ettől az évtől kezdve lehetővé vált a határon túli honfitársainknak megszerezni a magyar állampolgárságot.

A trianoni béke következményeinek évszázados tapasztalatait számba véve megállapítható, hogy a mindenkori magyar kormánynak a Kárpát-medencei magyar közösségekért való felelősségvállalása nélkül nem lehet sikeres nemzetpolitikáról beszélni. Erre pedig jó például szolgálnak az elmúlt tíz év nemzetpolitikai és szomszédságpolitikai törekvései, amelyek keretében a magyar kormány igyekezett a trianoni béke fájdalmai mellett a nemzeti összetartozás érzésének fontosságára és szükségességére is ráirányítani a figyelmet.

Nézze meg ezt is:

Egymástól is tanultak a családreferensek

  Évindító családreferensi találkozón vettek részt a Pasztorális Helynökség munka­társai Győrben. A két nap során lehetőségük nyílt …