2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 07. 06.

Témák:

– A várszínház a határon túli magyar kultúra megőrzésében és erősítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett, már a kezdet kezdetei óta – mondta Görgényi Ernő polgármester pénteken, a Gyulai Várszínház 57. nyári évadának megnyitóján. Az eseményen átadták a tavalyi év nívódíjait, majd a hagyományokhoz híven a zászló felvonásával és három ágyúdörrenéssel vette kezdetét az évad.

– Acsai Roland: Farkasok című előadásának ősbemutatójával kezdődött a Gyulai Várszínház 57. nyári évada. A darabban mindenki magára ismerhet, hiszen nincs olyan ember, aki ne kezdte volna az életét újra egy-egy kisebb-nagyobb magán-apokalipszis után.

– Átadták a 150 millió forintból felújított és kibővített Galbácskerti óvodát. A péntek délutáni eseményen emléktáblát avattak az intézményt alapító Apor Vilmos tiszteletére.

– Új, közel egy hónapon át tartó, a tavalyinál intenzívebbnek ígérkező játékot hirdetett a Gyulahús. A cég ezzel az ágazatban az elsők között lépett a veszélyhelyzet feloldása utáni időszakban.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …