

Péntek este megnyitották a Gyulai Várszínház 57. nyári évadát. Az eseményen a rövid visszatekintés után átadták a 2019-es évad nívódíjait. Elsőként a város önkormányzata és a teátrum által alapított Sík Ferenc-díjat vehette át ifj. Vidnyánszky Attila a Vízkereszt, de amúgy mindegy című dráma kiemelkedő színvonalú megrendezéséért.
A gyulai önkormányzat által alapított Havasi István-díjat Barta Ágnesnek ítélték, aki nem csak Weöres Sándor Psyché című darabja, hanem a Shakespeare Vízkereszt, de amúgy mindegy elnevezésű előadás bemutatóin is kiemelkedő színészi teljesítményt nyújtott.
A Gyulai Várszínház Őze Lajos-díját Bartha Boróka színművésznő érdemelte ki, ő a Karády zárkájában a címszereplő Karády Katalint formálta meg.
Az eseményen Fekete Péter államtitkár kiemelte, a színművészeknek is nagy szerepük volt abban, hogy meggyőzzék az embereket arról, maradjanak otthon. Többek között ennek is köszönhető, hogy immár nem maszkban, székeket kihagyva látogathatóak a színházak.
A Gyulai Várszínház a nemzeti szellemi kultúra jelentős műhelye – mondta Görgényi Ernő polgármester. De a kultúraközvetítés mellett jelentős turisztikai vonzerővel is bír, de nem csak a városba érkezők számára nyújt művészi élményt.
Elek Tibor, a teátrum igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az évad programjainak összeállításánál fontos szerepet kapott a különböző művészeti ágak, a zene, a tánc, a színjáték megjelenítése, illetve az is, hogy minden generáció igényeit kielégítse.
Ahogy a korábbi években, úgy idén is zászlófelvonással, valamint három ágyúdörrenéssel zárult az 57. nyári évad megnyitója.