2024. április 19., péntek
FONTOS

Csütörtökön érkezik Gyulára a rendszerváltozást bemutató kiállítás

A kommunizmus bukására és a kelet-európai nemzetek három évtizeddel ezelőtti forradalmára emlékezik a 30 éve szabadon címet viselő utazó tárlat, mely csütörtökön érkezik Gyulára. A tablókiállítás tavaly június 16-án nyílt meg, annak a napnak a 30. évfordulóján, amikor 1989-ben Nagy Imrét és mártírtársait újratemették. Ezen a napon több százezren gyűltek össze a Hősök terén, mások a rádión vagy a televízión keresztül követték az eseményeket. Balogh Gábor történész elárulta, a vándorkiállítás azok számára is számos újdonságot tartogat, akik jelen voltak vagy emlékeznek a rendszerváltoztatás éveire.

A kiállítás öt nagyobb egységen keresztül, kronologikusan, idézetek és fényképek segítségével mutatja be, hogyan jutott el Magyarország a kommunista diktatúra elnyomásából a rendszerváltoztatásig. A tizenhárom tabló egyértelműen a szabadság érzését, illetve ennek hiányát jeleníti meg visszanyúlva a második világháború időszakáig. Balogh Gábor történész arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a Terror Háza Múzeum vándorkiállításáról van szó, azoknak sem kell aggódniuk, akik korábban már ellátogattak az intézménybe, hiszen a tablón szereplő információkkal korábban még ott sem találkozhattak.

A kiállítás gyulai állomása csütörtökön, délután 3 órakor, a Kossuth-téren veszi kezdetét és közel két héten keresztül lesz látható.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …