2024. április 19., péntek
FONTOS

Megnyílt a 30 éve szabadon elnevezésű kiállítás Gyulán

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című költeményével idézte fel a rendszerváltoztatás előtti létérzést Csépai Eszter színművésznő csütörtökön, a Kossuth-téren a 30 éve szabadon elnevezésű kiállítás megnyitóján. A kommunizmus bukására és a kelet-európai nemzetek három évtizeddel ezelőtti antikommunista forradalmára emlékeztet a közel két héten keresztül látható utazó tárlat anyaga.

2019. március 15. és 2021. június 19. között országszerte a 1989-90-es rendszerváltoztatás 30. évfordulójára emlékeznek. Éppen ezért ezt az időszakot “30 éve szabadon” elnevezéssel emlékévvé nyilvánították. Ennek célja, hogy ráirányítsa a magyar emberek figyelmét az akkori események világpolitikai súlyára. Valamint, hogy rávilágítson arra, hogy a második világháborút követően a közép-európai nemzetek maguk vívták ki a szabadságukat és függetlenségüket. Éppen ezen üzenetek közvetítése céljából hozták létre az immár Gyulán is látható vándorkiállítást.

Kónya István alpolgármester megnyitó beszédében felidézte saját emlékeit, illetve kiemelte, milyen nagy mértékben megváltozott az életfelfogás és a társadalom a rendszerváltoztatás óta.

A rendszerváltozás teljesen másképp zajlott le a fővárosi és a vidéken élő emberek körében. Kónya István felidézte egy korabeli újságcikk alapján, hogy a gyulaiak nagy része nem ment el szavazni, mert még mindig félt a besúgóktól. A dokumentumok bizonyítják, hogy sokan még a rendszerváltás heteiben is írtak jelentéseket.

Szintén más és más módon zajlott le a rendszerváltoztatás a környező országokban, melyeket részletesen szemléltet a kiállítás anyaga is. Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum történésze kiemelte, az 1980-as évek közepéig úgy tűnhetett, hogy a rendszer örök, majd jött a történelmi fordulópont és a csodák éve, vagyis 1989. Ebben az embereknek volt a legnagyobb részük, hiszen az elnyomás ellenére is harcoltak szabadságukért.

Hozzátette, korábban voltak már nagyon komoly próbálkozások a szabadság kivívására, többek között ilyen volt az ’56-os forradalom, 1953-ban a keletnémet felkelés vagy 1968-ban Csehszlovákiában a Prágai tavasz. Az emberek folyamatos törekvése a szabad élet eléréséért nem változott az évek során, a hosszú évtizedek elnyomása sem csorbította ezt.

Az utazó tárlatot eredetileg 37 helyszínen tervezték bemutatni Magyarországon és a határokon túl. E hét csütörtökétől július 22-ig látható a Kossuth-téren a vándorkiállítás, melynek eredetije Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt, ez év végéig tekinthető meg. Gyulát követően Debrecenben láthatják az érdeklődők az installációt.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …