2022. november 27., vasárnap
FONTOS

Munkaszüneti nap és ítélkezési szünet a bíróságokon

A korábbi évekhez hasonlóan július 15. napja az idei évben is munkaszüneti nap a bíróságokon a Bíróságok Napja alkalmából.

Ez a nap egyúttal az ítélkezési szünet kezdő időpontja is, amely 2020.augusztus 20. napjáig tart – írta közleményében Marton Erika, a Gyulai Törvényszék sajtószóvivője.

A Bíróságok Napját 2001 óta azért ünnepelik minden év július 15-én, mert 1869-ben ezen a napon hirdették ki a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikket. Ez a jogszabály a magyar igazságszolgáltatás egyik meghatározó állomása volt, ugyanis szétválasztotta a közigazgatást és az igazságszolgáltatást.

Azt kérik, hogy az ügyfelek bírósági ügyeik intézése és beadványaik benyújtása során vegyék figyelembe, hogy az épületekben július 15-én nincs személyes ügyfélforgalom. Azonban elektronikus úton változatlanul benyújthatják beadványaikat.

Nézze meg ezt is:

Gyulai cégek vezetőinek tartott prezentációt a Neumann János Egyetem két dékánja

  Az esemény célja az volt, hogy a kecskeméti intézmény szeretne együttműködni fürdővárosi cégekkel a …