2021. április 10., szombat
FONTOS

Katonai középiskola lehet Gyula-Remetén

Barátok közt – egyeztetés a gyulai hadapród-képzésről: ezzel a szöveggel posztolt szerdán Németh Szilárd az Instagramon. A honvédelmi miniszter-helyettes gyulai látogatása apropóján tette ki ezt a képet, melyen többedmagával járta be a Gyula-Remetén, a Sarkadra vezető műút mellett található, egykori nevelőotthon épületét.

A bejáráson Németh Szilárd mellett részt vett Ruszin Romolusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikai ügyekért felelős helyettes államtitkára, Takács Árpád kormánymegbízott , Kovács József országgyűlési képviselő, a város vezetését pedig Görgényi Ernő polgármester és Alt Norbert alpolgármester képviselte.

Az épületegyüttes 1913-ban készült el, ekkor egy 60 növendék befogadására alkalmas javító-nevelő intézet működött itt. A szeretetház épületét 1935-ben – Apor Vilmos közbenjárására – megkapta a gyógypedagógiai intézet. A második világháborút követő években Tájtanítóképző működött itt, majd évtizedeken át nevelőotthonként funkcionált. A rendszerváltás után az enyészet hosszú évei következtek, a kétezres években a szocialista megyei vezetés idején egy vállalkozó szerette volna hasznosítani az ingatlant, de ő szinte mindent elvitt, ami mozdítható volt.

Gyula még 2008-ban, egy csereügylet révén vette át a megyétől a már akkor is leromlott állapotú épületet.

A kormányzat eltökélt szándéka a haderő fejlesztése és a szükséges katonai utánpótlás biztosítása. A Magyar Honvédség a honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében teljesen megújul, 21. századi modern technikai eszközök érkeznek, amelyek kezeléséhez jól felkészített katonákra van szükség.

A remetei ingatlan mindenesetre jó fekvéssel bír, közúton, vasúton egyaránt könnyen elérhető, ráadásul a kerékpárút is elkészült. A fejlett szolgáltatásokkal bíró város közelsége egyértelmű előny, ugyanakkor adott a megfelelő távolság is a településtől.

Nézze meg ezt is:

Nem törte meg a járvány a gazdák kedvét és elszántságát

  A jó időjárási viszonyoknak köszönhetően már elkezdődtek a munkák a földeken. A jelenlegi járványügyi …