2024. április 20., szombat
FONTOS

Egész évben dolgozik a Közüzem emelőkosaras járműve

A lámpafejet szabadították ki a ránőtt ágaktól a Gyulai Közüzemi Kft munkatársai az emelőkosaras jármű segítségével ezeken a kedd délelőtti felvételeken. A fa itt már annyira körbenőtte a lámpát, hogy a közvilágítás nem működött kellő hatékonysággal. A cég szakemberei lényegében egész évben vonulnak ilyen és hasonló esetekhez, gyakran a növények beteg, vagy sérült részeit távolítják el.

Gyulán Bányai György becslése szerint 60-70 ezer fa található közterületen, utcákon, parkokban. 2014, vagyis az emelőkosaras jármű beszerzése óta szinte folyamatosan járják a várost, olyan sok ilyen jellegű munka adódik. Elmondta, a munka során több, különbő szempontot szempontot is próbálnak érvényesíteni, a városban élő emberek mellett a növények igényeit is figyelembe veszik.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …