2022. december 5., hétfő
FONTOS

Aratás: közepes terméssel számolnak a gazdálkodók

A Körös-Maros Biofarm Kft. egyik negyven hektáros tábláján ezen a héten kezdődött el a betakarítás, itt egy nap alatt be is fejezték a munkát. A búzamezőn a vártnál jóval ritkább a termés, körülbelül 2 tonnára számítottak az aratás során.

A gyulai biofarmon a vegyszermentes gazdálkodás miatt a gyomok is életre kelnek a táblákon, a közelmúlt esőzései miatt pedig igen nagy helyet követeltek meg maguknak a haszonnövények között. Ez természetesen a termésátlagot is befolyásolja, cserébe ez a módszer tisztább gabonát eredményez.

Békés megyében az őszi árpa tekintetében már 95%-os betakarításról beszélhetünk, ahol még nem végeztek a munkával, az a belvíz miatt alakult így. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke szerint a gazdák jelentős terméskieséssel számolhatnak, hiszen a száraz tavaszt követően térségünkben esett szinte a legtöbb csapadék, ez egyes kultúráknak jót, másoknak viszont rosszat tett.

A Körös-Maros Biofarmnál az aratással párhuzamosan folyik a kaszálás és a bálázás is. Mozgalmas nyár áll még a dolgozók előtt, hiszen körülbelül 260 hektárról kell betakarítani a termést. Ezután a gyulai cégnél is elkezdődik a széna betakarítás, majd a lucerna szenázs készítése.

Nézze meg ezt is:

Kedvenc könyvem: Meseköntösben a huszonegyedik század

Könyvajánló sorozatunk egy különleges darabbal bővült, Balázs Anita szeptemberben megjelent munkájáról, a szülők és gyermekek …