2024. március 29., péntek
FONTOS

Az egyházi tradíciókra épít az új zeneigazgató

Minden orgonista vágya, hogy a szegedi dóm orgonáján játszhasson egyszer, hiszen a templom megépülésekor az ország legnagyobb, a földrész harmadik legnagyobb ilyen hangszerének számított – fogalmazott Szamosi Szabolcs orgonaművész a Szeged-Csanádi Egyházmegye székesegyházának új zeneigazgatója.

Az egyházzenész lapunknak adott interjújában beszélt arról, hogy mit jelent számára orgonaművészként a szegedi dóm, milyen hosszú távú tervei vannak, valamint nyilatkozott a koronavírus-járvány programokra gyakorolt hatásáról.

Mint a Toronyirány magazin előző számában megírtuk, Szamosi Szabolcsot nevezte ki Kiss-Rigó László püspök a szegedi dóm zeneigazgatójának. Az orgonistának a város a családi kötődései, a székesegyház pedig Európa-hírű orgonája miatt kedves. Lapunknak kiemelte, hogy ezen a hangszeren – rengeteg hangszínének, regiszterének köszönhetően – különleges élmény nemcsak a koncertadás, hanem a gyakorlás is.

– Próbáltam végteleníteni azt az időt, amit a billentyűknél tölthettem – vallotta arról, hogy milyen volt első „találkozása” a szegedi dóm orgonájával.

Ma is ugyanígy érez minden alkalommal, s reményei szerint mindezt sok más művésztársa is megtapasztalhatja a következő években. – A római katolikus egyház zenéje hosszú évszázadok tradíciójára épül: ez egy olyan alap, amelyre építkezhetünk, építkezhetek. Mind a koncertéletben, mind a liturgiában ezeket a sziklákat szeretném megerősíteni – fogalmazott terveiről. Célja, hogy az egyházzene, az orgonajáték legszélesebb skáláját mutathassa be a közönségnek, amelyek egyben a legmagasabb minőséget biztosítják.

A tavaszi programokat sajnos a koronavírus elleni védekezés átírta. Le kellett mondani Martin Baker, a Westminster katedrális orgonaművészének a koncertjét, hasonlóan Szamosi Szabolcs és Várdai István csellóművész közös fellépéséhez. Elmaradt május 28-án a vatikáni Sixtus-kápolna kórusának fellépése is, amely a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál szegedi koncertje lett volna. Szamosi Szabolcs azonban azt ígéri, amint a körülmények megengedik, pótolni fogják az elmaradt programokat.

Nézze meg ezt is:

Fűtéstámogatással enyhítenek a téli gondokon

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban …