2024. április 19., péntek
FONTOS

Csütörtökön avatják fel Stéberl András szobrát

Csütörtök délután ünnepélyes keretek között avatják fel Stéberl András szobrát, a gyulai evangélikus templom mellett található közterületen

A gyulai kolbász és a húsipari termékek megalkotójának és forgalmazójának már a 2010-es évek elején emlékművet kívántak állítani, idézte fel Béres István főépítész. A szobor megalkotására azonban csupán az utóbbi két év erőfeszítéseinek köszönhetően került sor.

A csütörtöki ünnepség korlátozásokat von maga után, melyekről korábban a közösségi média felületein is hírt adtunk. Ennek értelmében délután 4 és 5 óra között a Béke sugárút 29. környékén a helyi és helyközi járatok terelőútvonalon közlekednek a Jókai utca autóbusz-megállóhely a forgalomból kimarad, az autóbusz a megállóban nem áll meg.

Július 22-én éjféltől másnap 17:30-ig a személy- és tehergépjárművek az útszakaszon nem parkolhatnak. Csütörtökön 15:30-tól 17:30-ig a Béke sugárút, Eötvös utca és Jókai utca közötti útszakaszt pedig teljes egészében lezárják.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …