2024. április 20., szombat
FONTOS

Elmarad az idei Megyenap, a kézműves vásárt megtartják

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnökének tájékoztatása az idei Megyenappal kapcsolatban.

„Egyre közelebb kerülünk szeptember 5-hez, és jelenleg nem tudjuk, hogy augusztus 15-e után lehet-e 500 főnél nagyobb rendezvényt tartani. A Megyenapon több ezren vesznek részt egyszerre, így bizonytalanná vált, hogy megtarthatjuk-e a Békés megyei összetartozás ünnepét. Utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy döntést hozzunk, a szervezés elkezdődött, szerződéseket kellene aláírnunk, közben pedig nem tudhatjuk, mi várható a következő hetekben, hónapokban. A Békés megyei emberek egészségének védelme érdekében azt a döntést hoztuk, hogy az idei Megyenap elmarad. Rendezvényei közül egyetlen egyet, a kézműves vásárt és kistermelői piacot tartjuk meg, ennek a létszámát is 500 főben korlátozzuk. Mindezt úgy érjük el, hogy a 80-nál is több kézműves és kiskereskedő közül 50-et fogunk meghívni, elsősorban
azokat, akik 2016 óta, a kezdetektől partnereink.

Köszönjük a Megyenap szervezésében, létrejöttében résztvevők pozitív hozzáállását, a segítő szándékot, amelyre jövő évben – bízva abban, hogy 2021- ben valamennyi megyenapi rendezvényt meg tudjuk tartani – ismét számítunk – tudatta Zalai Mihály.

Nézze meg ezt is:

Tájékoztatók voltak középpontban az áprilisi közgyűlésen

Április 18-án ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése,Békéscsabán. A testület áttekintette a Békés vármegye 2023-as évi …