2022. december 3., szombat
FONTOS

Lerakták az Erkel Ferenc tér alapkövét

Még 2008-ban rehabilitálták Gyula belvárosát, az akkori felújításokból azonban kimaradt az Erkel tér, valamint a Petőfi térnek a katolikus iskola felőli része, illetve a református templom és parókia előtti szakasza – emlékeztetett Görgényi Ernő polgármester az Erkel tér ünnepélyes alapkőletételén.

A zöldváros-projektnek köszönhetően azonban idén megvalósulhatnak a több, mint egy évtizedes tervek. Erkel Ferencről nem csak mint a magyar nemzeti opera megteremtőjéről, a himnusz megzenésítőjéről, hanem mint a sakk-élet kiemelkedő alakjáról is méltó módon megemlékeznek.

A zöldváros-projekt teljes költsége 126 millió forint, melyből 108 millió forintot a tér felújítására fordítanak. De megújulhat a járdaszakasz a református templom előtt a parókia telekhatáráig, valamint a Petőfi tér északkeleti és nyugati oldalán is. Ezeken a területeken új térkő burkolatot és zöldfelületet alakítanak majd ki. Valamint felújítják az Esze Tamás utcát, illetve a Jókai Mór utca Erkel tértől a Corvin utcáig tartó szakaszát. A városban az elmúlt négy év során az önkormányzat összesen 23 Terület és Településfejlesztési Operatív Program által kiírt pályázatot nyert el, melyből 17 valósult már meg, a többi pedig folyamatban van.

Az Erkel tér és annak környéke mindig is a város turisztikai szempontból az egyik leginkább frekventált területei közé tartozott – emelte ki Kovács József országgyűlési képviselő. Éppen ezért kiemelten fontossá vált ennek korszerűsítése, a zöldfelületek létesítése, valamint az eredeti kovácsoltvas kerítés helyreállítása, az Erkel-tanösvény kiépítése.

A keddi eseményt az alapkő ünnepélyes elhelyezése zárta. A tér és a környező terület várhatóan októberre készül el, a növények telepítésének köszönhetően. A közlekedők azonban már ennél hamarabb is igénybe vehetik a felújítás által érintett útszakaszokat.

Nézze meg ezt is:

Adventi vásárt rendeznek a hétvégén az Almásy-kastélynál

  A gyulai kiállítóhelyek közül az Almásy-kastély ad helyszínt adventi programoknak ebben az évben, amelyek …