2024. április 19., péntek
FONTOS

Pályaorientációs tábort rendezett az iparkamara

Felső tagozatos diákok számára rendezett egyhetes pályaorientációs tábort a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Tavaly csupán egy csoportot indítottak, idén azonban rengetegen jelentkeztek, így az idei eseményen két csoport, összesen több, mint 40 diák vesz részt.

Az első turnus múlt héten betekintést nyerhetett például a fodrászok, kozmetikusok mindennapi tevékenységébe, pénteken pedig az állatmenhelyt látogatták meg. A masodik csoport szintén a kis- közepes és nagyvállalatok kínálta lehetőségeket térképezi fel a hét folyamán. Kedden  például a Linamar békéscsabai tanműhelyében számos interaktív foglalkozáson vettek részt.

A tábor célja hogy a továbbtanulás előtt álló diákok betekintést nyerjenek a különböző szakmák, vállalkozások által végzett tevékenységekbe, ezzel is megkönnyítve a pályaválasztást.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …